„Demokráciában is kerülhet veszélybe a jogállam, ezért is emlékezni kell az 1956-os forradalom 50. évfordulóján történt, véres eseményekre” – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) előtt a 2006. október 23-i erőszakos rendőri fellépést korabeli fotókkal megidéző, Meggyalázott demokrácia című kerítéskiállítás megnyitóján.
Kettős évforduló
„Kettős évfordulóra emlékezünk a napokban, mert sajátos módon az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója önmagában is okot ad az emlékezésre” – mondta Gulyás Gergely. Mint hozzáfűzte, az ünnep elsődlegesen az előtt tiszteleg, hogy 1956-ban Magyarország polgárai az akkori legerősebb világbirodalommal is szembeszálltak a szabadságért. Ugyanakkor az ország történelmi szerencsétlensége, hogy a forradalom 40. és 50. évfordulóján is posztkommunista vezetők voltak hatalmon, akik vagy tevékenyen is részt vettek a forradalom vérbefojtásában vagy pedig később csatlakoztak ahhoz a párthoz, amely a forradalom vérbefojtására alapozta hatalmát – jegyezte meg. „Ha mindez nem lett volna elég, tizenöt évvel ezelőtt azt is meg kellett tapasztalni, hogy a rendőrség olyan erőszakot alkalmazott békés polgárokkal szemben, amelyre nem csupán a rendszerváltozás óta nem volt példa, de még a 80-as évek puha diktatúrának nevezett időszakában sem” – emlékeztetett a miniszter.
Elmondása szerint ekkor azonosíthatatlan rendőrök gumilövedékkel a tömegbe lőttek,
sokakat vertek véresre és sokaknak okoztak maradandó sérülést, sokakat zártak akár 30 napra is ártatlanul börtönbe. „Minderre emlékezni kell, mert azt mutatja, hogy demokráciában is kerülhet veszélybe a jogállam, demokratikusan választott kormány is megtehet ilyet saját népével” – hangsúlyozta, hozzáfűzve: ha Magyarországon a jogállam veszélyeztetéséről kell beszélni, akkor automatikusan a baloldalra, azon belül is különösen a Gyurcsány-féle baloldalra kell gondolni.
Röntgenképek
A mostani baloldalnak kell választ adnia arra a kérdésre, hogy van-e aktuálpolitika a mostani emlékezésekben, hiszen 15 év során sem tudott megszabadulni azoktól, akik „tönkretették az országot és saját polgáraikra lövettek” – mondta Gulyás Gergely. Toót-Holló Tamás, a kiállítás fotóanyagát részben biztosító Magyar Nemzet főszerkesztője az emlékezés fontosságát emelte ki, megjegyezve: nem szabad hagyni, hogy 2006 októberének borzalmai a feledés ködébe vesszenek.
Ezek a fotók olyanok, mint a röntgenképek: a gyógyításhoz ugyanúgy elengedhetetlenek – emelte ki.